Tenisz: Fucsovics még fontolgatja, hogy elindul-e Wimbledonban – NS

Fucsovics Márton a héten még itthon készült a füves pályás szezonra, amely most egész karrierje egyik legmeghatározóbb időszaka lehet, ugyanis tavaly Wimbledonban a negyeddöntőig jutott, így 360 pontot kellene megvédenie. Az ATP azonban idén nem ad világranglistapontokat a győzelmekért, így – amint arról a teniszező a DIGI Sport híradójának beszámolt – a wimbledoni indulása nagyon erősen kérdéses lett.

Fucsovics nem akar kikerülni az első százból a világranglistán, ezért lehet, hogy kihagyja Wimbledont (Fotó: AFP)

„Azt tudom, hogy a játékosoknak ez a döntés nem tetszik, a teniszezők 99 százaléka fel van háborodva. Négy-öt hét múlva Wimbledon, reméljük, hogy addig még lesz bármiféle változtatás, mert ha ez a szabály marad, akkor én is fontolóra veszem, hogy inkább elmegyek, és egy-két Challenger-tornán teniszezem, hogy pontokat tudjak gyűjteni. Hiszen ha kiesik ez a 360 pont, akkor én is kiesek a top 100-ból, azt pedig nem szeretném” – mondta a DIGI Sport híradójának, a Sport 24-nek Fucsovics Márton.

A döntés gyújtópontja a wimbledoni szervezők határozata volt, miszerint a kialakult háborús helyzet miatt nem engedik indulni az orosz és fehérorosz sportolókat.

„Én maximálisan igazságtalannak tartom ezt a döntést! – jelentette ki Nagy Zoltán, Fucsovics Márton edzője. – Wimbledoni részről másfél hónapja szóltak a tiltásról, míg az ATP gyakorlatilag a Roland Garros előtti pénteken hozta nyilvánosságra, hogy úgy kíván reagálni erre, nem ad világranglistapontokat a győzelmekért. A vírusidőszak alatt volt olyan játékos, akinek még a két évvel azelőtti pontja is benne volt a ranglistában, így teljesen más felfogást alkalmazott akkor az ATP.”

Wimbledonban biztosan nem lesz ott Rafael Nadal és Roger Federer sem, és ha a helyzet nem változik, minden bizonnyal többen is úgy döntenek majd, mint Fucsovics Márton.

„Nem akarok személyeket megnevezni, de tudom, hogy már egy páran aláírtak egy bizonyos dokumentumot, amely a játékosok érdekeit szolgálná” – mondta Fucsovics, aki a következő héten Stuttgartban versenyez, majd Halle és Eastbourne következik, aztán jöhet a július 27-én rajtoló wimbledoni viadal – vagy a Challenger-tornák.