Billie Jean King Kupa – megvan a döntő helyszíne

Glasgow lesz idén a házigazdája a női tenisz Billie Jean King Kupa 12 csapatos döntőjének.

A Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) kedden jelentette be, hogy az idei végjátékot fedett csarnokban, kemény pályán rendezik a skót városban.

A döntés révén a britek házigazdaként ott lesznek a mezőnyben annak ellenére, hogy az áprilisi selejtezőben kikaptak a csehektől.

A fináléban ezen a két válogatotton kívül kívül Olaszország, Kazahsztán, Spanyolország, Lengyelország, az Egyesült Államok, Kanada, Svájc, Ausztrália, Belgium és Szlovákia vehet részt november 8. és 13. között az Emirates Arénában.

A 12 csapatot négy csoportba sorsolják, a triókból a csoportelsők jutnak az elődöntőbe.

A korábban Fed Kupa néven ismert sorozat 2020 óta viseli a legendás amerikai teniszező, Billie Jean King nevét.